Címke: rák

Mit kell tudnunk a béta-karotinról?

Béta-karotin: Mi mindent érdemes tudnunk róla?
Mi a béta-karotin? A béta-karotin a karotinoidok egy fajtája. A karotinoidok zsírban oldódó antioxidánsok, amit a növények termelnek annak érdekében, hogy megvédjék magukat a szabad gyökök károsító hatásától, amik a rák, a szívbetegség és más degeneratív betegségek okozói. A természetben több mint 600 karotinoid található, ám ebből a nyugati .

11 ok, hogy miért fogyasszunk gyömbért

11 ok, hogy miért fogyasszunk gyömbért
Miért együnk minden nap gyömbért? A gyömbér – ginger – egy virágos növény, melynek a györkértörzsét (rizómáját) szélesebb körben használják fűszerként vagy gyógynövényként. Ázsiában évezredek óta használják gyógyászati célokra. Mivel a föld alatt nő, ezért sok helyen nevezik gyömbér gyökérnek. Mára a tudomány is felzárkózott és a kutatók szerte .

A 8 leginkább rákkeltő étel

A 8 leginkább rákkeltő étel
Rákkeltő ételek – Mit kerüljünk el? 2000 februárjában Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust, amin február 4-ét Rákellenes Világnappá nyilvánították. Azóta több kezdeményezés indult, mely segíti a daganatos betegek gyógyulását, és jelentős hangsúlyt fektetnek a megelőzésre is. A megelőzésbe pedig beletartozik, hogy igyekezzünk kerülni a rákkeltő ételek fogyasztását, ezzel .

A bogyós gyümölcsök királya

Melyik az egyik legjobb bogyós gyümölcs?
Melyik az egyik legjobb bogyós gyümölcs? A bogyós gyümölcsök közül a fekete áfonya rendelkezik a legmagasabb szabadgyök semlegesítő képességgel, felülmúlja az vörösáfonya, málna, eper antioxidáns tulajdonságait. Jótékony hatása a következő hatóanyagainak köszönhető: antocián (növényekben található színanyag), C-vitamin, resveratrol, E-vitamin. Miben segíthet? Szépség Antioxidáns hatása miatt a feketeáfonya remek hatással .

Az egyik legegészségesebb szezonális csemege

A sütőtök az egyik legegészségesebb szezonális csemege
Sütőtök, nem csak sütve… A sütőtököt nem csak zamatos íze miatt érdemes fogyasztani, ugyanis számos tápanyagban kifejezetten gazdag élelmiszerről beszélünk. A sütőtök a nevével ellentétben nem csak sütve fogyasztható, hanem süteménybe sütve, esetleg egy ízletes sütőtökkrém levesként is. És miért jó ez nekünk egészségügyi szempontból? A sütőtök javítja a .

Milyen előnyökkel jár a szulforafán fogyasztása?

A szulforafán fogyasztása számos előnnyel jár! Nézzük, hogy mik is ezek!
A szulforafán egy természetes növényi vegyület… … amely számos keresztes virágú zöldségben, például brokkoliban, káposztában, karfiolban és kelkáposztában található. A szulforafán olyan egészségügyi előnyökkel hozható összefüggésbe, mint például a szív egészségének és az emésztésnek a javulása. Ez a cikk áttekinti az előnyeit, lehetséges mellékhatásait és táplálékforrásait. Mi az a .

Milyen előnyökkel jár az Antocianin rendszeres fogyasztása?

Antocianin: Milyen előnyökkel jár a rendszeres fogyasztása?
Mi az antocianin? A gyümölcsök, zöldségek, diófélék, magvak és hüvelyesek nem csak vitaminokban és ásványi anyagokban gazdagok, hanem számos növényi vegyületet is tartalmaznak, amelyek jótékony hatással vannak az egészségre. Ilyen például az antocianin. Ez a flavonoidok családjába tartozó antioxidáns csökkenti a gyulladást, és megvéd az olyan állapotoktól, mint a .

Fontosabb, mint gondolnánk?

Fontosabb a Q-10, mint eddig hittük! Milyen betegségeknél segít?
A Q-10 egy nem a fontosságának megfelelően kezelt étrendi kiegészítő. Tekintve, hogy 20 éves kortól folyamatosan csökken a szervezetben a szintézise, fontosabb a folyamatos pótlásáról gondoskodni, mint hinnénk. Bizonyos kórképekben pedig egyenesen javulás várható tőle…

Számos egészségügyi előnnyel jár a szőlőmag kivonat rendszeres fogyasztása!

A szőlőmag kivonat fogyasztása számos egészségügyi előnnyel bír!
A szőlőmag kivonat a szőlő magjának ipari származéka. A szőlőmag kivonat nagyon gazdag antioxidánsokban és oligomer proantocianidin-komplexekben (OPC), és számos lehetséges egészségügyi előnyhöz kapcsolódik. A proantocianidin antioxidáns tulajdonságokkal bíró bioflavonoid. Ide tartozik az olyan állapotok kezelése, mint például a magas koleszterinszint, az érelmeszesedés, a makula degeneráció, a rossz keringés .