Napfény vitamin

Szendi Gábor: Napfényvitamin

3490 Ft

Az egészség bármennyit megér – szokták mondani. Ehhez képest a napfény ingyen van, a D-vitamin pedig filléres tétel. Ám amíg erre nem ébred rá a hivatalos orvoslás, addig nem tehetünk mást, mint hogy a saját kezünkbe vesszük egészségünk védelmét. Ebben segít Szendi Gábor legújabb könyve, amely forradalmian új információkat nyújt minden egészségtudatos és gyógyulni vágyó embernek, leendő gyermeke egészségéért aggódó anyának.

Kategória: Címkék: ,

Termékleírás

Hazugságok, tévhitek és a tények

A modern ember tragédiája, hogy rohamosan távolodik attól az optimális életmódtól, amelyre az evolúció „tervezte”. E folyamat egyik lényeges velejárója, hogy házakba és légkondicionált irodákba bújtunk a nap elől. Márpedig napozás és napfény nélkül D-vitamin  sem termelődik az emberi szervezetben, holott erre a speciális hormonra szervezetünk minden sejtjének nagy szüksége volna.

Folyamatos D-vitamin hiány

Szendi Gábor új könyvében rámutat: a civilizált világ nagyvárosokba koncentrálódott népessége folyamatos D-vitamin-hiányban szenved, és ez az egyik fő oka a rák, az autoimmun betegségek, a légúti és idegrendszeri megbetegedések, valamint számos más civilizációs betegség rohamos terjedésének. Szendi összefoglalja mindazt, amit a haladó szellemű tudomány eddig megismert a napfény, a D-vitamin és a civilizációs betegségek kapcsolatáról. Rámutat arra, hogy az ember az evolúció során évmilliókig a napon élt, ezért szervezete igen magas D-vitamin-szinthez alkalmazkodott.

A szerző állítja: az egészség megfelelő életmód, nem pedig megfelelő orvosi kezelés kérdése. A nyugati orvoslás csak árral szemben úszik, amikor arra törekszik, hogy némileg javítson a népesség egyre romló egészségi állapotán, miközben – tudomást sem véve a kutatás utóbbi harminc évének eredményeiről – a D-vitamin túladagolásával riogat, és óva int a napozástól. Ne feledjük azonban: vitaminhiányt csak vitaminbevitellel lehet megszüntetni.

A Nafényvitamin c. könyv előszava:

Ha valaki meg akarja ismerni az emberi ostobaság természetrajzát, csak olvassa el a nagy vitamin felfedezések történetét. A dramaturgia mindig ugyanaz, amiben csak az a riasztó, hogy ezek szerint az emberek sosem tanulnak a múltból. Szinte minden vitamin felfedezésének a története úgy kezdődik, hogy jön a Fejlődés, ettől valami alattomban átalakul az emberek életmódjában, s ettől aztán az emberek egyszer csak hullani kezdenek, mint a legyek. Akkor születik egy rakás idióta magyarázat, egyiket sem igazolja a gyakorlat, de azért vakon hinni kezdenek benne. Aztán jön valaki, aki rájön az igazi megoldásra, de senki nem hederít rá, pedig a tények őt igazolják. Megint jön valaki, megint rájön a megoldásra, megint nem törődik vele senki. Ez így megy egészen addig, míg valami csoda folytán egyszer csak a következő megmondónak mégiscsak hisznek. A fejlődés okozta Változás pl. megfoszt a friss növényi tápláléktól, vagy egyoldalú táplálkozásra késztet, vagy a városi életmód miatt az embereket egyre kevesebb napfény éri. Ezek mind nüánsznyi változásoknak tűnnek, ezért aztán sokáig senki nem érti a változás és a rémisztő következmények közti kapcsolatot.

Egy példa: A skorbut

A nagy tengeri felfedezések korában az ember hosszú hajóutakra indult, s így ismerkedett meg a skorbuttal. Ugyan a skorbut ellenszerét John Woodall már 1620 körül megírta, könyvét, “A Sebész bajtársát” orvosgenerációk olvasták és méltatták, a következő 170 évben mégis tengerészek százezrei haltak meg skorbutban, mert senki nem hitte el, hogy három kiskanál citromlé egy ilyen halálos betegséget képes megelőzni vagy meggyógyítani. Az sem zavart sok vizet, hogy James Lind orvos 1747-ben a világ első placebokontrollos vizsgálatában igazolta a citromlé skorbutellenes hatását. Csak 1795-ben rendelték el az angol flottánál a rendszeres citromlé fogyasztását. Miért is? Mert egy frissen végzett orvos, Gilbert Blane 1780-ban elolvasta Lind könyvét, és őt a citromlé teória meggyőzte. Alig kellett 15 évet várnia, hogy végre kinevezzék a Brit Királyi Haditengerészet orvosi gyakorlatát meghatározó tanács tagjává, s azonnal elrendelte az egész flottánál a citromlé alkalmazását. Mi lett volna, ha nem nevezik ki? Sejthető, hiszen más országokban még további száz évet pusztított a skorbut.

Másik példa: B3 vitamin

A B3 vitamin története ugyanez, majd 40 évig sorra haltak meg pellagrában az emberek Amerika déli államaiban, s senki nem hitte el, hogy az egyoldalú kukorica étrend okozza a betegséget. Jóllehet Joseph Goldberg a napnál is világosabban bebizonyította1. A B1 vitamin története detto. A fehér ember bevezette Ázsiában a fényesre hántolt rizs fogyasztását, s az emberek szörnyű kínok közt meghaltak. A betegség kakké néven már régebb óta ismert volt Japánban, s többen meg is állapították, hogy a kizárólag rizst fogyasztók körében jelentkezik. De azért még eltelt 60 év, mire bebizonyosodott, hogy tényleg így van, és hogy a beriberi hiánybetegség, nem pedig fertőzés, mérgezés, vérképzési zavar, stb. mint azt a versengő hagymázas elméletek próbálták bemagyarázni.

D-vitamin napjainkban…

De miért is mesélek én a 21. század elején ezekről a régmúlt időkről? Csakis azért, mert a D-vitamin kapcsán ma szóról-szóra ugyanaz a történet zajlik, mint a többi vitamin esetében a “tudatlanság” korszakában. Ma, amikor bizonyítékok tömkelege áll a rendelkezésünkre, amely azt bizonyítja, hogy a D-vitamin több, mint “csontépítő” vitamin. Napjainkig már tízmilliók haltak meg a D-vitamin hiányában kialakult betegségekben, de a hivatalos orvoslás nem hajlandó tudomást venni a tényekről. A pozíciókban ülő emberek minden korban ugyanolyan ostobák. Először Frederick Ludwig Hoffman írta le 1915-ben híressé vált könyvében, hogy az egyes országokban, de az USA nagyvárosaiban is, északról délre haladva egyre csökken a rákos halálozás3.

Pl. Dánia és Portugália között a különbség az időtájt hatszoros volt Portugália javára. Később, 1941-ben Frank Longstaff Apperly angol patológus erősítette meg ezt, kimutatva, hogy az USA-ban Északról Dél felé haladva harmadára csökken a belső szervi rákos halálozás. A halálozás csökkenését egyértelmű összefüggésbe hozta az adott területre eső évi UV sugárzás energiájával. Miközben a növekvő rákhalálozás már akkor évtizedek óta lázban tartotta az orvostársadalmat, a nyilvánvaló összefüggésre senki nem figyelt fel. Negyven évnek kellett eltelnie, mire megjelent a modern D-vitaminkutatást elindító tanulmány, amely ismét kimutatta, hogy az USA-ban északon -azonos táplálkozás mellett- kétszer gyakoribb a vastagbélrák-halálozás, mint délen. Az elmúlt harminc év alatt kb. 16-féle rákról bizonyosodott be ugyanez.

Napjainkban sem számítanak a tények

Vizsgálatok százai mutattak ki egyértelmű kapcsolatot a D-vitamin vérszintje és a rákos megbetegedés kockázata között. Az is világossá vált, hogy a hivatalos ajánlásban megfogalmazott D-vitaminszükséglet őskori kövület csupán, köszönő viszonyban sincs a valódi szükséglettel. Mára cáfolhatatlan tény – legalábbis kutatók szűk köre számára – hogy a D-vitaminhiány megannyi más betegség kockázati tényezője is. De a közegészségügyi ajánlást megfogalmazók pontosan úgy viselkednek és gondolkodnak, mint a 18. századi urak az Admiralitáson, vagy az amerikai közegészségügy a pellagra járvány idején. Lepergetik magukról a bizonyító erejű tényeket, és ragaszkodnak avítt nézeteikhez, amelyekért milliók fizetnek életükkel. A helyzetet súlyosbítja a napozással szemben felvett ellenséges álláspont.

Az angol közegészségügy SunSmart programjának szlogenje: “Olyan dolog, hogy egészséges napozás, nincs”. A New York Times “Szakértők az orvoslás frontvonalából” alcímű egészségügyi rovatában ugyanezt kérdésként tette fel sok-sok olvasó, és a lap által felkért bőrgyógyász így válaszolt: “Egyszerűen fogalmazva: nincs. Nincs olyan mértéke a napozásnak, tegyük azt természetes napfény vagy mesterséges fény mellett, ami biztonságosnak tekinthető.” 7 Mondja ezt ma egy magát gondolkodó embernek tekintő orvos, fittyet hányva arra, hogy az ember két millió évet a napon töltött.

Az ember hirtelen a középkorban érezheti magát, amikor még lehetett azon vitázni, vajon a Föld gömbölyű-e avagy lapos. Ha valakit érdekel az elvakult dogmatizmus természetrajza, hogy miként lehet a nyilvánvaló dolgokat tagadni és valótlan tényeket végsőkig kitartva állítani, akkor nem kell évszázadokat visszamenni. Elég a mai hivatalos orvoslás D-vitamin kérdésben felvett álláspontját és annak képviselőit tanulmányozni.

 

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

Legyen az első aki véleményezi: “Szendi Gábor: Napfényvitamin”