Hová lett a K2 vitamin?

Hová tűnt a K2 vitamin az ételeinkből?

Honnan volt a természeti embernek K2-vitaminja, és miért vált a modern ember észrevétlenül K2 vitamin hiányossá?

Hogy a hagyományos táplálkozást folytató természeti ember még nem szenved(ett) hiányt a K2-vitaminból, azt leginkább Weston Price (fogorvos) vizsgálódásaiból tudjuk. Na meg abból a jól ismert tényekből, hogy a természeti ember csontozata és fogazata a legegészségesebb a világon. Ha nem ismernék a pontosabb összefüggéseket, akkor is ezt kéne feltételeznünk. Hiszen abban az életközegben optimális minden, amelyben sok százezer éve él az ember.

Weston Price vizsgálatai

Weston Price vizsgálatai bizonyították, a legeltetett állatok teje tele van K2-vitaminnal. Price vizsgálatai azonban nem adnak választ arra a kérdésre, mi a helyzet a nem pásztornépekkel. Ők miből szerzik be a K2-vitamint? Price vizsgálataiból, és a legeltetett állatok tejéből készült vajból kivont K2-vitaminnal végzett gyógyítási gyakorlatából halandó ember arra következtethetne, hogy K2-vitaminhoz jószerével csak vajból és sajtból lehetne jutni. Illetve az ázsiai ember pedig a fermentált szója fogyasztásával fedezi K2-vitamin szükségletét. Csakhogy a szója fermentálása is max. 1-2 ezer éve folyik, mi volt előtte? Az ősember, és a kőkori körülmények közt élő természeti emberek tejet és tejtermékeket nem fogyasztanak és szóját sem fermentálnak. Így rejtélyesnek tűnik egészséges csontozatuk és a meszesedés nyomát sem mutató érrendszerük.

Thijssen és Drittij-Reijnders 1994-ben patkányoknál megállapították, hogyha megvonják az állatoktól a K1-vitamint, K2-sem található bennük, ha viszont ellátják őket K1-vitaminnal, megjelenik szervezetükben a K2 (Mk-4 formában) (Thijssen HH, Drittij-Reijnders, 1994). Sokáig úgy tanították, hogy a K-vitamint a bélflóránk állítja elő. Akkoriban K2-vitaminról még szó sem volt, de amikor kezdték kapizsgálni a K2 szerepét, automatikusan kiterjesztették ezt az állítást a K2 vitaminra is. Egy újabb vizsgálat azonban bizonyította, hogy bélflóra mentes patkányokban is a K1-vitamin adagolására megjelenik a K2-vitamin az állatok szervezetében (Ronden és mtsi., 1998). (Hogy hol és miként történik az átalakulás, érdekes kérdés, bár halandó embert talán kevésbé izgatja. Azt azonban tudjuk, hogy a konverziónak több útja is van.)

Őseink részben sok zöld-levelű növényt fogyasztottak, s ebből fedezték K1-vitamin szükségletüket, melyből a szervezet előállított K2-vitamint, s feltehetőleg a vadon élő állatok húsában és belsőségeiben jóval több K2-vitamin található, mint a zöld-növényt sosem látott, állatfarmokon nevelt állatokban.

K2 vitamin – tablettából vagy zöldségből?

Felmerül a kérdés, akkor szedjük-e a K2-vitamint tablettákat tovább, vagy növeljük a zöldségfogyasztásunkat? A válaszom az, hogy tegyük mindkettőt. A táplálékkal manapság igen kevés K1-vitamint viszünk be, erre legegyszerűbb bizonyíték az érelmeszesedés elterjedtsége. Egészen mostanáig az érelmeszesedésre úgy tekint a nyugati orvoslás, mint egy passzív folyamatra, ami az életkorral jár. Csak nemrég vált világossá kutatók szűk körében, hogy az érelmeszesedésért és a csontritkulásért a K2 vitamin hiánya a felelős. Ha az emberi szervezet képes K2-öt konvertálni, ebből arra következtethetünk, hogy a K1-vitaminból is jelentős hiány jellemzi a nyugati népességet. De ezt mutatják a vizsgálatok is (McKeown és mtsi., 2002). Specifikusan a K2-vitamin-szintet is megmérték, és rendkívül gyászos képet kaptak (Theuwissen és mtsi., 2014). A K1-vitamin K2-vé konvertálódása kétségkívül létező mechanizmus, de a vizsgálatok eléggé ellentmondásosak a tekintetben, a K1 vitamin adagolása javít-e pl. a csontritkuláson.

Egy vizsgálatban 60 mikrogramm K1-vitamin hatására nem történt semmi (Rejnmark és mtsi., 2006), ám 1 mg megállította a csontritkulást (Braam és mtsi., 2003). Ugyanakkor a csont visszaépülést igen komoly K2-vitamin mennyiségekkel lehet elérni, s nyilván, ha azt várjuk, hogy a K1 konvertálódjon K2-vé, akkor nagyságrendben legalább akkor mennyiségben kéne K1-et fogyasztanunk, mint amennyi K2-t szeretnék a K1-ből előállítani.

A legbiztosabbnak tehát nem az látszik, hogy minél több zöld levelű növényt tömjünk magunkba, mert ez bizonytalan forrása a K1-vitaminnak, hanem, ha pótoljuk a K2-öt és akár a K1-et is.

Szoptatáskor az anyukák nyugodtak lehetnek, ha nekik magas a K1- és K2-vitamin fogyasztásuk, mert az anyatejbe kiválasztódik a K-vitamin (Thijssen és mtsi., 2002). Amiért a nyugati orvoslás bevezette a csecsemők K1-vitaminnal való ellátását, az abból a tévedésből fakad, hogy azt hitték, az anyatejbe nem választódik ki a K-vitamin. Ez evolúciós nézőpontból badarság. De az természetes, hogy ha az anyák K-vitaminszintje is alacsony, az anyatejben sem elég.

Forrás: Szendi Gábor – tenyek-tevhitek.hu

Szabó Zsófia szerzőről

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .