Mit tegyünk az Ünnepek alatt, hogy elkerüljük a plusz kilókat?

Hogyan úszd meg karácsonykor a plusz kilókat?

Télen hajlamosak vagyunk kalóriadús ételeket fogyasztani, lustálkodni a Tv előtt. Karácsonykor mindez fokozottan igaz, ilyenkor a szokásosnál is még többet eszünk. Összegyűjtöttünk néhány ötletet, amire érdemes odafigyelni az ünnepi időszakban, hogy plusz kilók nélkül kezdjük az új évet.

Részesítsd előnyben a halételeket és salátákat az ünnepi menü részeként!

Mikor karácsonyi menüt készítjük, azt is figyeljük meg, hogy milyen hatással lesz az egészségünkre. Részesítsd előnyben a könnyen emészthető halételeket. Ugyanis ezek teljes értékű fehérjéket tartalmaznak és meglehetősen gazdagok kalciumban, foszforban, szelénben, vasban, cinkben, és jódban, valamint B-vitaminban. A halban lévő Omega-3 rendkívül fontos az emberi szervezet számára. Köretként valami olyasmit készíts ami könnyű, de laktató. Ilyenek lehetnek a különböző zöldség köretek, saláták.

Néhány szó a nassolásról…

A napközbeni nassolás rengeteg plusz kalóriát, és így igen nagy terhelést jelent szervezetünknek. Napi egy tábla csokoládé elfogyasztásával évente több kilót is hízhatunk. Ezért karácsonykor inkább a főétkezéseket követően, desszertként fogyaszd a különböző édességeket. Egyél szezonális gyümölcsöket, zöldségeket! A magnézium rendszeresen hiányzik a mai étrendünkből. A magnézium hiányának egyik jól ismert tünete a csokoládé utáni vágyakozás, mivel a jó minőségű csokoládé szintén jelentős mennyiségű magnéziumot tartalmaz. Megfelelő mennyiségű magnézium fogyasztása által elmarad a testünk égető vágyakozása a csokoládé után.

1-2 trükk, ha mégis nassolni szeretnél, hiszen erről szól az ünnep…

Mielőtt desszertre kerülne a sor, fogyassz Gymnema Sylvestre gyógynövényt! Ez a növény a cukor rombolójaként ismert a világban. Csökkenti a cukor metabolikus hatását azzal, hogy megakadályozza, hogy a belek emésztés alatt elnyeljék a cukormolekulákat, valamint segít a vér normál cukorszintjét beállítani.

A magas cukortartalmú táplálék feldolgozásához arányosan több krómra van szükség. A króm fokozza az inzulinműködést, valamint befolyásolja a szénhidrát-, fehérje- és zsíranyagcserét, így segíthet megelőzni a súlygyarapodást. Segít az energiatermelésben, támogatja az inzulint a szőlőcukor (vércukor) izomsejtekbe juttatásában. A króm egyik legjobban hasznosuló formája a króm- pikolinát.

Sütemények, édességek cukor nélkül? Igen. Cukor helyett használj steviát, vagy egyéb természetes kalóriamentes édesítőt a süteményekhez. A sütéshez-főzéshez használj paleo, vagy csökkentett szánhidrát tartalmú alapanyagokat.

A folyadékbevitel karácsonykor is fontos! De milyen folyadék?

Mivel a legtöbb üdítő és alkohol rengeteg cukrot, de annál kevesebb természetes anyagot tartalmaz, így a szervezetünknek azzal teszünk jót, ha minél több ásványvizet, vagy szűrt vizet iszunk. Másrészről, ha nem iszunk eleget, akkor az agyunkban csökken a teltségérzet, hamarabb leszünk éhesek, emiatt pedig nő annak a valószínűsége, hogy túlesszük magunkat a karácsonyi menüsorból, vagy nassoláshoz folyamodunk. A legjobb, ha lehetőleg naponta legalább 2-3 liter vizet megiszol.

Kerüld a transzzsírokat

A hidrogénezett olajok és transzzsírok nem egészségesek. Amikor a transzzsírok a szervezetünkbe kerülnek, roncsolják a sejtmembránokat. Innen pedig egyenes út vezet a vitamin és ásványi anyag hiányhoz (a tápanyaghiány pedig elhízáshoz) és egyéb egészségügyi problémához. Milyen termékeket kerülj? Például az ipari péksüteményeket, a margarinokat, és az olajban sült ételeket. Alkalmazz zsírszegény módszereket, mint például a grillezés, gőzölés, vagy a párolás. Ha mindenképp ragaszkodsz a sültkrumplihoz vagy a rántott húshoz, a kókuszolaj jó alternatíva lehet.

A mozgás karácsonykor is fontos!

Ezekben a napokban se feledkezz meg a mozgásról és fontos, hogy tartsd be a rendszerességet! Ha az időjárás engedi, lehetőleg menj ki a szabadba és iktass be egy nagy sétát, amely karácsonykor, hóesésben igazi élmény lehet. Naponta ilyenkor is legalább 30 percet töltsünk mozgással, sportolással. Az intenzív edzéssel nemcsak sokat tehetsz az egészségedért, de csökkentheted a stresszt is, levezetheted a karácsonyi készülődés utáni feszültséget.

Ha mindezekre odafigyelsz az ünnepek alatt, az újévben nem lesz gondod sem a súlyoddal, sem pedig a közérzeteddel. Figyelj az egészségedre!

A kilók ellen

Magosi Judit szerzőről

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .