A cukorbetegségről úgy, ahogy még sosem hallottad

A cukorbetegségről nagyon sokan azt gondolják, hogy ez rájuk nem vonatkozik, nem érinti őket. Éppen ezért nem is nagyon néznek utána ennek a dolognak és abszolút nem veszik komolyan a betegséggel kapcsolatos figyelmeztetéseket, tanácsokat. Miért lehet ez?

Nos, a legtöbben azért nem törődnek ezzel a témával, mert nincsenek olyan tüneteik, amik egyértelműen mutatnák, hogy ő cukorbeteg. Viszont fontos tudni, hogy a túlzott cukorfogyasztásnak hosszú távon igenis rossz hatása van a testünkre, a szerveinkre. Ezek a folyamatok körülbelül 60 éves korunkra igen komoly problémákat tudnak okozni. A szellemi leépülés mértéke és gyorsasága például nagyban összefügg a túlzott cukorfogyasztással.

Magyarországon is egyre több a cukorbeteg

2006-ban készítettek egy előrejelzést, ami szerint Magyarországon a cukorbetegek száma 2025-re körülbelül 700.000 lesz. A készítés során csak a 19 év feletti felnőtt lakosságot vették figyelembe.

Sajnos rossz hírünk van: a statisztikában szereplő 703.000 főt már 2011-ben túlszárnyaltuk!

Azóta ez a szám pedig még nagyobb lett. De vajon mitől lehet ez? Miért van napról napra egyre több cukorbeteg az országban?

Miért nem tudunk megoldást találni a problémára?

Hogy lehet az, hogy megannyi orvos, vizsgálat és elemzés mellett sem változik gyakorlatilag semmi sem? Nos, az a helyzet, hogy ezen a területen sajnos nem feltétlenül hihetünk a szakembereknek. Ha megnézzük azt, hogy a különböző diabétesz szövetségek – akár Magyarországon, akár a világ többi pontján – mit ajánlanak, akkor sajnos nem lehetünk boldogok. Ezen szövetségek támogatói körének nagy százaléka olyan cégekből áll, akiknek egyáltalán nem érdeke az, hogy az emberek kevesebb szénhidrátot és cukrot fogyasszanak, hiszen akkor nem az ő termékeiket fogyasztanák, ami igen nagy bevételkiesést okozna nekik. Sajnos ez Magyarországon sincs máshogy, hiszen nálunk is szerepelnek a listán az üdítőgyártók, és a csokoládét, jégkrémet forgalmazó cégek.

Mi okozza a diabéteszt?

A cukorbetegségről a legtöbb ember úgy gondolja, hogy nem gyógyítható. Az előbbiekből kiderül, hogy sajnos azoknak a cégeknek egy része, akik ezen a területen dolgoznak, nem feltétlenül tesz meg mindent azért, hogy a cukorbetegség megállítható, visszafordítható legyen. Ha így lenne, akkor megnéznék azt, hogy valójában milyen tényezők okozzák a 2-es típusú diabéteszt.

Az okok között felsorolhatjuk a túlzott kalóriabevitelt, a magas cukortartalmú ételek fogyasztását és az aktív életmód és a testmozgás hiányát, hogy csak néhányat említsünk. Ezek közül talán az utolsó az, amit problémaként vetnek fel és erőltetik, hogy mozogjunk többet, hiszen azzal majd cukrot égethetünk el. A másik két területtel kapcsolatban viszont nem igazán foglalkoznak, hiszen mind a mai napig azt ajánlják, hogy napi étkezésünk 50-70%-a szénhidrát legyen. Ezt támasztja alá a jelenleg érvényben lévő táplálék piramis is.

Ha megvizsgáljuk az ajánlást, akkor itt is azt láthatjuk, hogy a piramis alja gyakorlatilag csak szénhidrátból áll. Így ez alapján étrendünk túlnyomó részének szénhidrátnak kellene lennie. Hogy is várhatnánk azt, hogy bármilyen változás történjen a cukorbetegség kezelésében, ha mind a mai napig ezt ajánljuk az embereknek?

Miért nem cseréljük le ezt az ajánlást egy olyan piramisra, amiben sokkal több zöldség és fehérje található és csupán minimális szénhidrát?

Az inzulin monoterápia következményei

Ha a cukorbetegségről és annak gyógyításáról van szó, a legtöbb embernek azonnal beugrik az inzulin szó. Ez azért van, mert a betegség jelenleg elfogadott gyógyítási módja az inzulin-terápia. Viszont ezzel van egy kis probléma. Azt várhatnád, hogy hosszú távon jó eredményeket érhetsz majd el vele, például hogy meggyógyulhatsz és nem kell többet alkalmaznod. Ehelyett azonban csupán szinten tartást érhetsz el vele és ha egyszer elkezdted, gyakorlatilag életed végéig szükséged is lesz rá, ha nem kezdesz el máshogy javítani az életeden. Amellett, hogy folyamatos szedést igényel, az általa okozott szövődmények mennyisége is egyre nőhet az évek során. Hosszú távú használata szív- és érrendszeri problémákat, agyvérzést, veseproblémát és rákos megbetegedéseket okozhat.

Milyen gyógynövények segíthetnek?

1. Fehér eperfa levél

Az eperfa hatóanyaga az úgy nevezett DNJ, ami gyakorlatilag megakadályozza azt, hogy a cukor a bélbolyhokhoz kapcsolódhasson, ezáltal az nem fog tudni felszívódni a beleinkben. A dél-koreai Chonbuk Nemzeti Orvostudományi Egyetem kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy az eperfa levél kivonatok szedése segítheti a vércukorszint és az inzulin szintjének csökkentését. Emellett csökkentheti a triglicerid- és az összes koleszterin szintjét is.

2. Gymnema

A gymnema elnyomja az édes ételek ízét, és így segít csökkenteni a vágyat ezen ételek után. Emellett csökkenti a cukor metabolikus hatását azzal, hogy megakadályozza, hogy a belek az emésztés alatt elnyeljék a cukormolekulákat. Segít a normál vércukorszint beállításában is. A gymnema mindemellett segít a hasnyálmirigy sejtjeinek regenerációjában és és az inzulin termelésének helyreállításában is.

3. Kínai Fahéj

Kétféle fahéj létezik. Az egyik a jóízű, finom illatú, Ceylonból származó, ami a sütemények és a capuccino kitűnő kiegészítője. Ennek élettani hatása nem jelentős. Ezzel szemben a másik típusa a kínai, vagyis a cassia fahéj, melynek számos jótékony hatását igazolták. A cassia a hagyományos kínai gyógyászat 50 alapvető gyógynövényének egyike.

Szabó Zsófia szerzőről

One thought on “A cukorbetegségről úgy, ahogy még sosem hallottad”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .