Stressz ellen magnéziummal? Mutatjuk hogyan segíthet!

A stressz gyakorlatilag az olyan körülményekre adott válasz, amik arra késztetik az embereket, hogy gyorsan cselekedjenek és változassanak. Azt a körülményt, ami ezekben a helyzetekben arra kényszeríti az embereket, hogy cselekedjenek, stresszornak hívjuk.

Mi is valójában a stressz?

A stresszt úgy is definiálják, mint egyes események által okozott intenzív érzések. A stressz gyakorlatilag egy érzelmi és fizikai reakció, amit egy adott helyzet által keltett nyomás okozott.

A jó hír az, hogy egy bizonyos fokú stresszel minden embernek szembe kell néznie, és teljesen normális is, ha olykor-olykor stresszes helyzetbe kerülünk, hiszen egy kihívásokkal, provokációkkal teli világban élünk. A stressz miatt tudunk gyorsan reagálni vagy akár védekezni bizonyos helyzetekben.

Amikor stressz ér bennünket, akkor a testünk azonnal reagál: jelez az idegrendszerünknek és a stresszhormonoknak, hogy itt az ideje cselekedni. Amikor fenyegető helyzetbe kerülünk, a hypotalamusunk tájékoztatja a mellékvesét, hogy több hormont, adrenalint és korztiolt termeljen és azokat egyből juttassa a véráramba. Azok a kísérletek, amelyekben az adrenalint intravénásan adták be a résztvevőknek, azt mutatják, hogy a magnézium, a kálium, a kalcium és a nátrium szint azonnal csökkenni kezdett a szervezetben.

A stressz hosszú távon negatív hatású

Egy tucat fő anyagcsere-folyamatra van hatással az adrenalin, beleértve a pulzust, a vérnyomást, az erek, valamint az izmok összehúzódását, köztük a szívet is. Stressz esetén ezért érezhetünk magas vérnyomást, légszomjat vagy erős szívdobogást. Ezen tünetek mindegyike gyakorlatilag a testünk védelmi reakciója. Ilyenkor az ereink kiszélesednek, így több vér áramlik az izmokba, valamint a májban tárolt glükóz bejut a véráramba, hogy energiát termelhessen a szervezetünk. És képzeld csak, ezen folyamatok mindegyikéhez magnéziumra van szükségünk!

Az elhúzódó stressz magnéziumhiányos szorongást okozhat. A szorongás akkor is felmerülhet, ha félelemben élünk. A félelem kiszámíthatatlan helyzetekből fakad, amik lehetnek valósak, de akár képzeletbeliek is. Noha a szorongás ijesztő lehet, alapvetően egy általános emberi érzelemről beszélhetünk, ami egyáltalán nem veszélyes. Valójában az, hogy néha szorongást érzünk, teljesen normális, hiszen ezek a helyzetek is segítenek felkészülni a tényleges kihívásokra.

A tartós és elhúzódó stresszre vagy szorongásra viszont érdemes odafigyelnünk, hiszen mindkettő összefügghet a magnézium és az ásványi anyagok hiányával.

Hogyan tehetünk ellene?

Napjainkban emberek millió próbálják enyhíteni a stresszt és a szorongást. Ehhez a legtöbb esetben különböző gyógyszereket vagy olyan káros viselkedést hívnak segítségül, mint például a cigarettázás, az alkoholfogyasztás vagy az utcai drogok használata.

Ma már az emberek közel 32%-a szenved a stresszel kapcsolatba hozható szorongástól, depressziótól vagy drogproblémáktól. Ahelyett, hogy ezek az emberek magnéziummal kezelnék a stresszhelyzeteket, pszichiátriai gyógyszereket kezdenek el fogyasztani, legtöbbször sajnos orvosaik javaslatára.

Dr. Carolyn Dean úgy véli, hogy a magnézium-kiegészítés biztonságos és hatékony megoldás a stressz és a szorongás ellen. Tudását és megbízhatóságát hiteles orvosi és tudományos referenciák támasztják alá, az általa használt adatok pedig több éves klinikai tapasztalataiból származnak.

Már egyetlen adag magas hatóanyag tartalmú magnézium is megkönnyebülést okozhat a szervezetnek. A magnézium, a gyógyszerekkel ellentétben olcsó, könnyen adagolható és mellékhatásai sincsenek.

Szabó Zsófia szerzőről

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .