A ginzeng hatékonyan segíti a fogyást

A ginzenget hosszú ideje használják orvosságként a kínai gyógyászatban és valószínűleg ez a világ egyik legismertebb gyógynövénye. A növény botanikai elnevezése „panax“, mely görögül azt jelenti, hogy „mindenre gyógyír„. Ezt az 5000 éves gyógynövényt eredetileg erősítőszerként használták, mely hozzájárult az energiaszint és az állóképesség növeléséhez, valamint a jó közérzet fenntartásához. A nyugati tudósok igazolták a hatását számos hagyományos felhasználás esetén. Most a kutatók kiegészítették a ginzeng hagyományos felhasználásának listáját két újabb elemmel, melyeknél bizonyították a növény jótékony hatását. Ezek pedig a fogyás és a cukorbetegség elleni védelem, a cukorbetegség kordában tartása.

Új tudományos dokumentumok a ginzeng hatékonyságáról

A Phytotherapy Research Journal beszámol a vad ginzeng elhízás elleni hatásáról, amit elhízott egereket vizsgálva fedeztek fel. A vad ginzenget szájon át adták az egereknek 100 mg/kg és 200 mg/kg mennyiségben 4 héten át. Az egereknél testsúlycsökkenést és a vércukorszint csökkenését tapasztalták a kontroll vizsgálatban részt vett egerekhez viszonyítva.

Az ugyanazon kutatócsoport által végzett nyomonkövetési tanulmány olyan eredményeket hozott, amelyek arra utalnak, hogy elhízásgátló hatása a testtömeg-növekedés szabályozásával kapcsolatos biokémiai anyagok normalizálásával járhat.

Egy véletlenszerű klinikai vizsgálat során, amelyről az American Nutrition College című folyóiratban számoltak be, a kutatók bizonyították a ginzeng cukorbetegség esetén történő alkalmazásának hatékonyságát és biztonságát. Kutatásuk során egyre több bizonyítékot találtak annak alátámasztására, hogy az amerikai ginzeng hatékonyan segíti a cukorbetegség elleni védekezést, és a betegséghez kapcsolódó kockázati tényezők, mint például a magas vérnyomás csökkentését. Emellett hozzájárul az inzulinrezisztencia helyreállításához is. Az amerikai ginzeng az emésztőrendszerben fokozza az inzulin kiválasztását.

A Journal of Ethnopharmacology egy olyan tanulmányról számol be, amely elismeri, hogy a növény hosszú múltra tekint vissza a cukorbetegség hatékony kezelésében. A kutatók a koreai vörös ginzeng inzulin felszabadítás ösztönzésére mutatott hatását és mechanizmusát patkányokkal végzett kísérletek során vizsgálták. Megállapították, hogy a koreai vörös ginzeng kivonat a kísérleti patkányoknál kiváltotta az inzulin felszabadulásának stimulációját a kontroll csoportban részt vevő patkányokhoz képest. Különböző glükózkoncentrációkkal végzett kísérletek azt mutatták, hogy jelentősen stimulálja az inzulin felszabadulását.

Tulajdonságai

A ginzeng az adaptogének egyike, mely egy nem toxikus, nem szokásképző anyagok csoportja, melyek normalizálják a test kémiáját és működését. Az adaptogének növelik a test fizikai, érzelmi és környezeti stresszel való megbirkózásának képességét. Szinergikusan működnek, vagyis növelik a test saját képességét a betegségek leküzdésére. Minél nagyobb a test igénye az adaptogénre, annál aktívabbá válik az anyag.

Sokféle összetevővel rendelkező növény. A növényt teák készítéséhez használják, a gyökerét pedig porok és kapszulák készítéséhez.

Ginzenget először Mandzsúriában találtak, és az ókori kínaiak „Ren Shen” –nek, „emberi gyökérnek” nevezték el. Ez a kifejezés a ginzeng gyökér emberi alakjára utal. A kínaiak számára ez a forma azt jelentette, hogy a gyógynövényt emberi használatra szánták. Úgy hitték, hogy rendszeres fogyasztása hosszú és boldog életet eredményez. A ginzeng annyira értékes lett, hogy az aranynál is többre becsülték. Annyira népszerű volt, hogy a kínai szárazföldről származó ginzeng-ellátás nem tudta kielégíteni a keresletet, ezért Koreából importálták. Amikor a vadon termő állomány kimerült, megkezdődött a kereskedelmi termesztés. A vad ginzengről úgy tartják, hogy nagyobb gyógyászati ​​értéket képvisel, mint az, amit termesztenek.

A ginzenget frissen vagy szárítva használják. Időnként a növény leveleit hozzáadják a gyökérhez, de a gyökér a növény legértékesebb része. Vörös és fehér formában is elérhető.

Számos egyedi vegyületet tartalmaz. Ezen elemek közül soknak van hatása a mellékvesékre. Ezek növelik a hormon kiválasztásának mennyiségét a fizikai és az érzelmi stressz elkerülése érdekében. A tudósok úgy vélik, hogy ez a hatás felelős a stressz ellen mutatott hatékonyságért.

A ginzeng a nevéhez híven „mindenre gyógyír”

Elősegíti az anyagcsere egyensúlyát. Orosz kutatások kimutatták, hogy serkentő hatással bírt fáradt és gyenge egyének fizikai és mentális tevékenységét illetően. A ginzengről bebizonyosodott, hogy tartós igénybevételnél is erősítő és védő hatással bír. A növény stimulálja és javítja az agy működését azáltal, hogy serkenti az oxigénellátást. Az oroszok azt is megállapították, hogy a ginzeng növeli az energiát és a fizikai állóképességet, valamint serkenti az endokrin mirigyek és a reproduktív szervek energikus működését.

Ázsiai kutatók bebizonyították a ginzeng jótékony hatását a fáradtság csökkentésére és az állóképesség fokozására. Megállapították, hogy elősegíti a vörösvértestek képződését és segíti a vérszegénység megszüntetését. Erősíti a gyomor-bélrendszert, megkönnyíti a máj regenerálódását és segíti a méregtelenítést.

Azon kevés gyógynövények egyike, amelyek ígéretes eredményeket mutatnak a krónikus fáradtság szindróma kezelésében. A rejtélyes állapot tipikus tünetére, a zsibbadt fáradtságra egyelőre még nincs széles körben elfogadott kezelési mód, azonban a krónikus fáradtságtól szenvedő emberek a ginzeng rendszeres használata után tüneteik javulásáról számoltak be.

Szabó Zsófia szerzőről

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .