Húsvéti tojásfestés természetesen

Tojásfestés egészségesen

A főtt tojások kifestése már régi húsvéti hagyomány, akárcsak a locsolkodás, és a gyermekeknek finom ajándékok. Azonban, a boltok polcain megtalálható mesterséges tojásfestékek nem a legegészségesebbek, és nem is igazán természetes színűek. Idén a tojásfestés legyen környezetbarát és természetes. Adunk hozzá néhány tippet.

Ebben az évben gondoskodjon egy egészségesebb húsvétról úgy, hogy saját maga által készített festékkel díszíti a tojásokat!

Színezzünk természetesen!

Ha növényi eredetű festéket használunk, azzal nem csak egy egészséges alternatíváról gondoskodunk, hanem a színük is természetesebb lesz, mint a boltban kapható változaté. A gyerekek számára is sokkal élvezetesebb növényi anyagokból készíteni a tojásfestéket, mint egy tablettát beledobni a pohárba. Emellett a kreativitásukat is fejlesztheti annak a felfedezése, hogy melyik növény használható erre a célra.

Tippek:

Bizonyos anyagok esetén akkor érhetjük el a legjobb hatást, ha a tojással együtt főzzük őket, míg másokat külön kell előkészíteni, és utána belemártani, vagy beleáztatni a már főtt tojásokat. Ha valaminek a levét használjuk jobb, ha hígítatlanul tesszük.

Mindkét módszernél érdemes egy kevés ecetet adni a színező oldathoz, mely segítheti a festék tapadását. Vízzel és szappannal mossuk meg a tojásokat főzés előtt, hogy a felületén lévő zsiradék teljesen leoldódjon, így a festék jobban rögzül a tojás héján. Minél több fűszert, növényt vagy gyümölcsöt használunk, annál sötétebb, erősebb színűek lesznek a tojások.

Ne lepődjön meg, a természetes alapanyagú színezékeknek több idő kell, ezért hosszabb ideig kell a tojásokat a festékben hagyni, mint a mesterséges festékeknél.

Tojásfestés minták

Használhatóak különböző trükkök: befőzéshez használt gumikarikákat lehet tenni a tojásokra, így a gumi alatt megmarad az eredeti szín.

Ezen kívül szép minták születhetnek, ha mielőtt a tojásokat a színező oldatba tesszük, leveleket, virágokat teszünk rájuk és szorosan harisnyába kötjük őket. A harisnya a festéket átengedi, ám nem mozdulnak el a mintául szolgáló levelek, ha elég szorosan rögzítettük, és így a levelek alatt megmarad a tojás eredeti színe. A mintákat főleg az erősebb színeknél alkalmazzuk, mert a halványabb színeknél nem fog olyan jól érvényesülni a minta. Ha fényes tojásokat szeretnénk, száradás után bekenhetjük a festett tojásokat növényi olajjal.

Hogyan nyerhetünk természetes színeket olyan anyagokból, melyek minden kertben, piacon, háztartásban fellelhetőek?

Kékes-lilás

A vöröskáposzta leveleket főzzük fél órán át, majd miután kihűlt, tegyük bele a főtt tojásokat, addig, amíg el nem érték a kívánt árnyalatot. Remek színező a fekete ribizli lé is, amibe ugyanígy főzés után tehetjük a tojásokat.

Rózsaszín – Piros

Vöröshagyma héjával (ebből sokat kell használni) együtt főzzük meg a tojásokat. Ezen kívül szép természetes piros színt ad a tojásoknak a cékla leve is. Itt főzés után tegyük a tojásokat a főtt cékla levébe.

Sárga

Szép sárga színt adnak a következő növények: citrom- vagy narancshéj, őrölt kömény és az őrölt kurkuma. Tojásfestés céljából érdemes a növényeket előtte körülbelül negyed órát főzni, majd ehhez hozzáadva a tojásokat, tovább főzni.

Narancssárga

Őrölt piros paprikával főzzük együtt a tojásokat. Sötétnarancs színhez érdemes chili port használni.

Zöld

A zöld színhez használjunk spenótlevelet, petrezselyem levelet, csalánt. Célszerű a növényeket fél órát főzni, majd ha kihűlt a főzet, beletesszük a tojásokat, míg a kívánt árnyalatot el nem érik.

Barna

Erős feketekávéból vagy dióhéjból készítsünk sűrű főzetet, majd amikor kihűlt, helyezzük bele a már főtt tojásokat.

A gyerekeknek a tojásfestés igazi élmény lehet. Ám nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a mesterséges étel-színezékek károsak lehetnek az egészségre, ráadásul hozzájárulhatnak a gyerekek figyelem- és viselkedési problémáihoz. Részesítsük előnyben a természetes színezékeket!

 

Húsvéti akció

Magosi Judit szerzőről

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .