Mit is ünnepelünk november 14-én?

1891-ben ezen a napon született Frederick Banting orvos-biológus lovag. A lovaggá ütést és a Nobel díját is annak köszönheti, hogy elsőként jött rá arra, hogy a hasnyálmirigyből kivont inzulinnak keresztelt anyag akkor is életben tart egy kutyát, ha annak hasnyálmirigyét teljesen kivágták. A tudós születésnapját 1991-ben Nemzetközi Diabétesz Szövetség és az ENSZ Egészségügyi Világszervezete a Cukorbetegség Világnapjává nyilvánította.

Banting felfedezésének következtében emberek milliói menekültek meg a biztos haláltól, a végtagjaik amputálásától, látásuk elvesztésétől és egyéb, a cukorbetegség mellékhatásaként ismert problémától.

Az Ő korában a cukorbetegség egy volt a lényegtelen betegségek közül. Nem is igazán keresték az okát és a megoldásokat, mivel alig fordult elő cukorbeteg ember. Nem így van ez ma. A  cukorbetegség világszerte közel 400 millió embert érint, és a becslések szerint 2035-re ez a szám akár a 600 milliót is elérheti.

Életmód betegség

A cukorbetegség életmód betegség. Semmi köze a genetikához.

A kettes típusú cukorbetegség gyakran mutat családi halmozódást. Ennek oka főként a hasonló, apáról fiúra vagy anyáról lányára öröklött életmód és táplálkozási szokások. Kettes típusú cukorbetegség esetén különösen fontos lenne, hogy gyermekeinket idejekorán egészséges életmódra szoktassuk.

Egyes típusú cukorbetegség esetén a gyermekek rizikója látszólag független a szülők betegségétől. Ez tulajdonképpen egy másik betegség. Szerencsétlen, hogy ugyan úgy hívják.

Tehát: amennyiben Ön az életmódja miatt lett cukorbeteg, akkor ezt eltanulva a gyermek is nagyobb valószínűséggel lesz az. De ennek vajmi kevés köze van a genetikai öröklődéshez.

Az, hogy rohamosan növekszik a betegek száma, annak köszönhető, hogy a mozgásszegény életmód és a gyári ételek fogyasztása is rohamosan terjed.

A világ egyik legjobb üzlete

Azok a reklámok, amik évente a diabétesz világnappal kapcsolatban megjelennek, főleg gyógyszergyárak által finanszírozott hirdetések és leginkább a szűrést hirdetik.

Néhány éve egy ilyen szűrésen szerzett ingyenes kiadványukban ez a mondat szerepelt: “A cukorbetegség (diabetes mellitus) olyan idült betegség, helyesebben állapot, amely – ha egyszer kialakult – egész életén át elkíséri a beteget.”

Amennyiben egy cukorbeteg végigolvassa a kiadványt, egy dologgal lesz tisztában: menthetetlen az állapota. Általános érvényű tanácsokat ad mindössze egy olyan betegség esetében, ami kevesebb mint egy hónap alatt gyógyítható.

Meggyógyulni 30 nap alatt?

Az egyesült államokbeli Arizonában található az a Tree of Life Rejuvenation Center néven működő klinika, ahová besétál a cukorbeteg és harminc nap múlva egészségesen kisétál. Soha többet nem kell sem gyógyszert, sem inzulint adagolnia magának.

Bizonyára Ön is sokszor hallotta már azt az általánosságot, hogy az emberi test egy öngyógyító mechanizmus. Nem is egy, hanem több. És ezek tökéletesen összehangolva. Amennyiben ennek harmóniáját nem bontjuk meg, akkor magától meggyógyul.

Ez az intézet ezen az elven gyógyítja a gyógyíthatatlant. Tulajdonképpen nem is gyógyítanak semmit. Olyan körülményeket teremtenek a betérő betegeknek, hogy azok képesek meggyógyulni.

Amennyiben kíváncsi a részletekre látogassa meg a honlapjukat, ahol még ingyenes, de értékes kiadványokat is szerezhet.

Egy ingyenes program Önnek

Néhány éve indult a 25nap.hu – A cukorbetegség gyógyítható program. Ezt az elmúlt évek alatt sokan kipróbálták, jó páran sikeresek voltak és még többen feladták félúton.

Pedig a program működik, azoknak akik belevágnak és megcsinálják! Olyan mellékhatásokkal, mint 5-10kg zsírpárnától való megszabadulás, normalizálódó vérnyomás és egyebek. Ezek kellemes mellékhatások.

A program teljesen INGYENES.

Ma ahhoz vannak szokva az emberek, hogy elmennek egy rendelésre, ahol egy orvos megvizsgálja és ír neki egy gyógyszert, ami több ezer forintjába kerül alkalmanként. Ha nem orvoshoz fordul, hanem természetgyógyászhoz, akkor is fizetnie kell és a vizsgálatért, nem az eredményért.

A 25 napos diabétesz programért nem kell fizetni semmit.

Elérhető ITT.

Magosi Judit szerzőről

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .