Ünnepeljük együtt Szent-Györgyi Albert születésnapját!

Szent-Györgyi Albert tiszteletére

125 éve, szeptember 16-án Budapesten született Szent-Györgyi Albert orvos, biokémikus, a C-vitamin felfedezője. Az Ő tiszteletére összegyűjtöttünk néhány igen megfontolandó gondolatot a Nobel-díjas tudóstól.

Szent-Györgyi Albertnek köszönhetjük többek között mindazt, amit ma tudunk a C-vitaminról, és sokat tett annak érdekében is, hogy minél többet, minél könnyebben tudjunk előállítani belőle.

Az aszkorbinsavról

Erősen hiszem, hogy az aszkorbinsav megfelelő alkalmazása alapvetően megváltoztatja a halálozási statisztikákat, beleértve ebbe a rákot is. Ezért meg kellene szüntetni azt, hogy az aszkorbinsavat gyógyszernek tekintsük, amit a patikusok miligrammos tablettákban árulnak. Háztartási cikknek kellene lennie, egy sorban a cukorral, a sóval és liszttel, és az ABC-ben kilószámra kellene árusítani az aszkorbinsav port.

“…a rák megelőzésének legjobb módja az általános, teljes egészség gondos megőrzése. Ennek már nagyon korán, talán még a méhen belül el kell kezdődnie. Mint korábban rámutattam, az aszkorbinsav fontos szerepet játszik az egészség és betegség között kialakuló egyensúlyban.” (Szent-Györgyi Albert: Az anyag élő állapota (Magvető 1983))

A vitaminokról

“Lehetetlen erős falat építeni malter nélkül, majd ezt később azzal pótolni, hogy az egészet leöntjük malterral. Ugyanígy lehetetlen a vitaminhiányt néhány nagy dózissal kezelni. A hiány megszüntetése lassú dolog.”

Testünk és környezete között egyik legfontosabb kapocs minden bizonnyal az élelem. Az élelem képében a környezet ténylegesen bekerül testünkbe és átjárja azt.  A vitaminok e kapcsolat koordinálásában kétségkívül a legfontosabb tényezők egyikének számítanak.”

,,Ha pontosan megértjük a vitaminok működését és megfelelően alkalmazzuk őket, akkor az emberi szenvedést olyan mértékben tudjuk majd csökkenteni, amit ma még a legnagyszerűbb elme sem képes elképzelni.”

Az flavonoidokról

“ Amikor még csak nyers, de igen tömény aszkorbinsav-oldataim voltak, a kivonatokat kipróbáltuk Henoch purpumás betegeken. Skorbutban nagy hajszálerek törékenysége, ami bőr alatti vérzést okoz, így logikusnak látszott, hogy a kivonatokat purpura (bőr alatti vérzés) esetén is kipróbáljuk. Hatottak. Amikor lett kristályos aszkorbinsavam, ismét kipróbáltuk,  és még erősebb hatást vártunk. Semmit nem csinált. A nyers kivonat kétségívül valamilyen egyéb , anyagot is tartalmazott az volt a felelős a hatásért. Azt gondoltam “flavonok” viccelnek meg. Elgondolásom helyesnek bizonyult.  (Szent-Györgyi Albert – Válogatott tanulmányok.)

Az egészségről

Több, mint hatvan éven keresztül tanulmányoztam az élő rendszereket, és ez meggyőzött arról, hogy testünk sokkal tökéletesebb, mint amit a betegségek végtelen listája sugall. A szervezet fogyatékosságai sokkal kevésbé a velünk született hibákból, mint inkább a szervezetünkkel szemben elkövetett visszaéléseinkből ered.”

Az életről, a célokról és a szeretetről

Magosi Judit szerzőről

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .