Hogyan erősítenek a gyógynövények?

Szervezetünk és ellenálló képességünk jelentősen gyengülhet, ha állandóan feszültek vagyunk, keveset alszunk, túl keveset mozgunk, vagyis ha nincsen egyensúlyban a munka, a pihenés és a szabadidő. Az ellenálló képesség függ még a táplálkozástól is, mert ha sok egészségtelen ételt eszünk, megfosztjuk szervezetünket attól, hogy védekezni tudjon. Hogyan segíthetnek a gyógynövények?

Ha valaki lebetegszik, gyakran előfordul, hogy antibiotikumokhoz nyúlnak, amit szervezetük nem nagyon fog kedvelni. Ugyanis! Az antibiotikumok olyan hatást fejtenek ki, hogy nem csak a kórokozókat kaszabolják le, hanem az úgynevezett „jó” baktériumokat is. Ezért ha egy újabb vírus támad, a szervezetünknek nem lesz majd ereje védekezni és újra lebetegszünk.

Miért jobb a természetes gyógymód tehát a gyógynövények?

A természetes növényi szerek támogatják az immunrendszert és segítenek védekezni a kórokozók ellen, ami nagyon fontos. Emellett számos okunk van fogyasztani őket pl.: Erősebbnek érezzük magunkat, jobban alszunk, jobb a közérzetünk. Támogatják a máj működését a gyógyszerekkel szemben. Erősítik a bél nyálkahártyáját. Kiürítik a szervezetből az elpusztult kórokozók maradványait…és még sorolhatnánk tovább mi mindenre jók a növények.

A gyógynövény tartalmú készítményeket természetesen növények részeiből, az un. drogból(jelentése ebben az esetben szárított növényi rész) készítik. A levelüket, szárukat, gyökerüket, kérgüket, rügyeiket és virágzatukat egyaránt felhasználják. Sok olyan gyógynövényes készítmény van, amelyek akkor fejtik ki a szükséges jótékony hatást, ha más összetevőkkel keveredik.

Az egyik legismertebb immunerősítő növényünk a kasvirág. Egész évben szedhető. A kasvirág véd a baktériumok, vírusok, gombák és egyéb kórokozók ellen. Az immunrendszert általánosan serkenti.

Magosi Judit szerzőről

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .