Finom és segít a cukorbetegeknek

A kínai fahéj (cassia) látványosan javíthatja számos olyan testi paraméterünket, ami összefügg egyes betegségekkel. Ez a jó hír. Sajnos a rossz az, hogy nem eszünk annyi fahéjat, ami ahhoz kellene, hogy ezt észrevegyük.  Számos olyan gyógynövény ismert a természetgyógyászatban, ami jó hatással van a vércukorszintre. Ezekre példa a koreai ginzeng, a gymnema, a vöröshagyma, a fokhagyma és a lenmag. Pár vitamin és ásványi anyag is bizonyítottan vércukor stabilizáló hatású. Ilyenek a niacin (b3-vitamin), az e- és k-vitaminok valamint a króm.  Tehát ezek mind segítenek a cukorbetegeknek is.

Egy pár éve foglalkoznak a cukorbetegséget vizsgáló intézetek a cassia fahéj vércukor csökkentő hatásával. (ez nem a a jóízű, finom illatú, Ceylonból származó, ami a sütemények és a capuccino kitűnő kiegészítője).

Volt pár ellentmondásos kísérlet, mert egyszer az jött ki, hogy látványosan működik, másszor az, hogy nem.

Összeszedtem az ezzel kapcsolatos kutatásokat és eredményeket és összegeztem. Nem tudom, hogy valaki ezt korábban megtette volna, mert a publikációk, amiket olvastam vagy az egyik, vagy a másik oldalt emelték ki, de lényegtelen. Én azt találtam, hogy amennyiben megfelelő mennyiségben fogyasztja valaki és nem szed anti-diabetikumokat (tabletta a cukorszint beállítására) akkor működik. Ráadásul a cassia fahéj a vércukorszint mellett javít a koleszterin és egyéb vérzsír értékein is, amik általában együtt szoktak rosszabbra fordulni.

Amennyiben azonban nem a megfelelő mennyiségben szedi valaki vagy gyógyszerek mellett próbálja alkalmazni, akkor semmi látható eredményt nem fog tapasztalni.

A mennyiség

A legjobban kivitelezettnek tűnő vizsgálatban naponta egy, három és hat grammos adagokat kaptak a magas vércukor értékekkel rendelkező páciensek és 60 napon át vizsgálták az éhgyomri vércukorszintjük alakulását. A 20. napra csak azoknak csökkent látványosan az értéke, akik 6 grammot kaptak naponta. A negyvenedik napra mindhárom csoport értékei javultak és a hatvanadik napra nagyjából azonos mértékű csökkenést mutatott mindhárom csoport éhgyomri vércukor értéke. Átlagosan 25%-os volt a csökkenés, amivel többen az egészséges szint közelébe kerültek.

Ez a mértékű csökkenés több esetben jobb, mint amit gyógyszerrel el lehet érni. Mivel a fahéj nem járul hozzá napi kalóriabevitelhez, bátran javasolható a cukorbetegeknek, amennyiben nem szednek gyógyszert.

Mellékhatások tekintetében

A fahéjat évezredek óta ismerjük. Az ókori görögök és Róma egyik kedvenc gyógyszere volt, mivel ismerték az emésztésre gyakorolt áldásos hatását. Bár a mai napig nem tudják a kutatók, hogy miért működik, de valószínűleg köze van ahhoz, hogy megemeli a gyomor hőmérsékletét. Bármi is az ok, a fahéj számos kellemetlenséget enyhít, ami az emésztési zavarok témakörébe tartozik.

Egye bátran, ha nincs semmi betegsége, csupán fáznak a végtagjai, szereti a hideg italokat, vagy magas a vérnyomása. Amennyiben viszont cukorbetegséget diagnosztizáltak, vagy a metabolikus szindróma legtöbb jele megfigyelhető Önnél, beszéljen kezelőorvosával és próbálják ki a fahéjat. De ne kezdjenek kevesebbel, mint 2-3 gramm.

Cassia fahéj eperlevéllel és gymnema-val a legjobb kombináció a vércukor gyógynövényes karbantartására.

 

Magosi Judit szerzőről

13 thoughts on “Finom és segít a cukorbetegeknek”

      1. Egyik linkelt cikkben sem látom feltüntetni a kumarin problémát, illetve annak megnyugtató cáfolatát. Hosszabb ideje szedek Cinnamomum cassia kéreg őrleményt, ezért most erősen elbizonytalanodtam. Az idézett cikkek homlokegyenest ellentmondanak egymásnak, ez rosszabb, mintha semmit sem tudnánk! A magyarázatnak/cáfolatnak pedig szigorúan tudományos alapon kellene állnia, nem pedig gazdaságin, vagyis azon, hogy a cikkírót melyik vitaminkereskedő foglalkoztatja és ő történetesen melyik terméket árusítja… Szerintem. Még a téma iránt érdeklődő, némileg tapasztalt olvasó/vásárló sem lehet minden szakmai kérdésben tökéletesen tájékozott!

        1. Igen, nehéz lehet eligazodni. A legtöbb kereskedői oldalon zömében kereskedői cikkek vagy egészséges étkezéssel foglakozó weboldalak vannak belinkelve.
          Itt viszont vannak tanulmányok: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17718288 http://care.diabetesjournals.org/content/26/12/3215#ref-2
          Csak úgy lehet Kínai fahéjat forgalmazni, ha alacsony a kumarin tartalma. Ez kivonatolással szépen megoldható, például a Vitakinges Fahéjban 1000mg-ban 0,29mg. Ez még egy átlagos ceyloni fahéj kumarintartalma alá is ment.

    1. Èn is úgy tudom, hogy a Cassia inkább árt, mint használ! Az igazi fahéj a Ceyloni. Igaz sokkal drágább, de megéri!
      Sajnos mindenhol a Cassia fahéjat használják, mert sokkal olcsóbb!

      1. Az “igazi” megkülönböztető jelzés a fahéj esetében éppen olyan, mint ha azt állítanám, hogy az igazi kutya az a vizsla és a dán dog meg nem igazi. Vagy a Jonatán az igazi alma és az Idared meg nem igazi.
        Ez a két különböző fahéj a babérfélék (Lauraceae) családjába tartozó cinnamomum nemzetség két rokon faja.
        Ennyi erővel a család többi tagjára is mondhatjuk, hogy “nem igazi” mint a babérra vagy az avokádóra.

        A ceyloni fahéj drágább, mert kevesebb van belőle. Ennyi a bölcs magyarázat.
        A vércukorral kapcsolatos klinikai kutatásokban (kilencet találtunk ezzel kapcsolatban) 6 esetben a cassia (kínai) fahéjat használták, 2 esetben nem nevezték meg a publikációban melyiket és 1 esetben a ceyloni fahéjat.

        1. Jó napot kivanok nekem éhgyomorra 7,5 lett a vercukor és magas a koleszterinem. És valami hugysav sem jó idáig nem volt gondom 53 éves vagyok még persze fáj a gyomrom évek óta kérdezném hogy ami a boltban kapható egész fahéj vagy őrölt az jó e ezekre a betegségre hogy jobb legyen a kozerzetem is köszönöm

          1. Kedves Mónika!

            A boltban kapható fahéjból nem könnyű azt a mennyiséget megenni napi szinten, ami segíthet a vércukor szintjét. Ehhez étkezésenként 1-2 grammot kellene elfogyasztani. Ehelyett célszerűbb egy kapszulát választani, hiszen abban már eleve benne van az a mennyiség, amire szükség van.
            Ezen túl érdemes lenne megnézned, hogy mennyi szénhidrátot fogyasztasz. Valószínűleg a felsorolt problémáid a túlzott szénhidrát bevitelre vezethetőek vissza. A kenyér, a cukor, a feldolgozott élelmiszerek, az üdítők és nagyon sok húskészítmény is mind-mind növelik sajnos a bevitt szénhidrát mennyiségét. A szénhidrátok emésztésekor cukor keletkezik, ami emeli a gyomorsavat és gyomorégéshez, fájdalomhoz vezet. A folyamat során megemelkedik a vércukorszint is, ami az érfalak gyulladásához és a koleszterinszint növekedéséhez vezet.
            Érdemes lenne figyelned rá, hogy a napi szénhidrátmennyiséged nagyobb részét inkább reggel fogyaszd el, és utána estig már egyre kevesebbet tartalmazzanak az egyes étkezéseid. Emellett igyekezz egy 12 órás időablakon belül tartani az étkezéseidet, tehát ha mondjuk reggel 7 órakor reggelizel, akkor este 7 után már ne egyél semmit.
            Amint rendeződik a gyomorfájdalom, érdemes lenne egy jó multivitamint, K- és D-vitamin, valamint magnéziumot is fogyasztanod.

            Remélem, hogy tudtam segíteni!

  1. Mindenkinek szepnapot
    En is cukor beteg vagyok, nagyon sok ciket olvastam idevonatkozoan, leht ,hogy velem van a baj. Egy kaveskanal ceyloni fahej, harom kaveskanal buzakorpa, egy gerez foghagyma, es egy kaveskanal kurkuma, napi ketszeri hasznalata etkezes elott feloraval nalam bevalt.
    Naponta negyszer szurtam magam, es etkezes utan20-24 volt a cukrom, ami nagyon nehezen ment le. Amiota eszt a kevereket hasznalom, etkezes utsn 10-12 a cukrom ami masfel ora mulva be all 6.7- re. Igaz 850 mg- s xigduot szedek reggel este egy egy szemet.
    Nos ezt lehet ugyis kezelni, hogy az en esetemben bevalt, de szerintem meger egy porbat. Mindenkinek joegeszseget cukormentes napot, tisztelettel Farkas Gyula

    1. Olvasd el Dr. Joel Fuhrman magyarra lefordított könyveit, az segíteni fog. 🙂

  2. A fenti “vitatkozáshoz” én is hozzászólnék:
    http://nelegybeteg.hu/tanulmany-cassia-es-ceyloni-fahej.html
    https://www.edenkert.hu/konyhakert/fuszernovenyek/fahejveszely-ellenorizzuk-a-csomagolast/1160/

    Szerintem is a Sri Lanka-i Ceylon-al kellene dolgozni nem az olcsó kínaival.
    Az rendben van hogy a gyártók az olcsóval szeretnek dolgozni de jó lenen megadni a lehetőséget azoknak is akik a minőségre buknak. Ezt amúgy meg lehet venni a bioboltokban is, nem kell feltétlenül a kapszulás verziókra hagyatkozni.

    1. “A vércukorral kapcsolatos klinikai kutatások publikációiban (kilencet találtam) 6 esetben a cassia (kínai) fahéjat használták, 2 esetben nem nevezték meg a publikációban hogy melyiket és 1 esetben ceyloni fahéjat. A közös az volt az eredményekben, hogy kivétel nélkül a vércukorszint jelentős csökkenését okozta napi 1-2 gramm fahéj elfogyasztása. ”
      Bővebben:
      https://naturhirek.hu/2019/06/22/nem-minden-fahej-egyforma/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .