Felére csökkenthető … a halálozási arány Q10-zel

Európai Kardiológiai Társaság 2013-as kongresszusán a “Q10 koenzim hatása a krónikus szívelégtelenségre” címmel tartott előadásból kiderült, hogy napi 300mg Q10 felére csökkenti a halálozási arányt a súlyos vagy közepesen súlyos betegek esetében.

Ez egy hosszú távú kettős-vak kísérlet eredménye, amiben 420 európai és ázsiai beteg fele (202 ember) naponta háromszor kapott 100mg Q10-et kapszulában, míg a másik fele (218) csupán placebót. Két év elteltével a Q-10 csoportban tizennyolcan (9%), míg a placebó csoportban harminchatan (17%) hunytak el.

A kutatók megjegyzik, hogy mellékesen a Q-10 csoportban az egyéb megbetegedések aránya is látványosan kisebb volt.

Dr. Mortensen professzor, a kutatás ismertetőjében mondta:

“A Q10 az első olyan gyógyszer, ami növeli a túlélési esélyt krónikus szívelégtelenség esetén és muszáj hozzáadni az alkalmazott terápiákhoz.”

Kinek ajánlott a Q10 szedése?

Nagyjából 20-25 éves kor körül éri el a Q-10 termelés a szervezetünkben a maximumát. Onnantól fokozatosan csökken. 50 évesen már csak a fele a természetesnek és ezt a közkedvelten alkalmazott statinok is rontják mellékesen.

A Q-10 részt vesz a sejt központi anyagcseréjében. A mitokondriumban található meg legnagyobb mennyiségben és hiánya is a sejtszintű öregedés felgyorsítása révén okoz betegséget.

25 év felett mindenkinek kellene fogyasztania valamennyit belőle. Egy egészséges embernek a fenntartás érdekében napi 100mg ésszerű adagnak tűnik. Gyenge szív és érrendszer esetén a kutatásban is alkalmazott 300mg/nap már látványos eredményt képes elérni, de ennél magasabb adagoknak is van még előnye.

Tudjuk, hogy a C-vitamin védi a szívünket, a D-vitamin csökkenti a szívbetegségek kockázatát, a magnézium segít megelőzni a szívinfarktust, az e-vitamin védi a szívet…és még sorolhatnánk.  Ezek alapján a legjobb ha olyan multivitamint választ, amiben ezek a vitaminok optimális mennyiségben vannak jelen és van benne Q10, esetleg némi fokhagyma és omega 3 is.

Figyelem!  Ne a megszokott, a napi szükségletek töredékét tartalmazó, olcsó multivitamin készítményeket keresse!

Ha tudjuk, hogy napi 500-1000mg C-vitamin védi a szívet, vagy E-vitaminból legalább 400-600NE szükséges ahhoz, hogy legyen valami hatása a szívre, ne várjunk csodát azoktól a multivitamin készítményektől, melyek ennek csak a töredékét tartalmazzák!

Magosi Judit szerzőről

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .